Híreink



Örömmel osztom meg a hírt, hogy kiváló edzőnk, Kelemen Zsuzsanna “FERENCVÁROS SPORTJÁÉRT” kitüntetésben részesült


„Kelemen Zsuzsanna testnevelő tanár, gyógytestnevelő, műkorcsolya-szakedző, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség válogatott műkorcsolyázóinak edzője, 2005-2022-ig szakágvezetője, 2002 óta dolgozik Ferencváros Lobogó utcai Jégpályáján.
Az elmúlt 21 évben közel húszezer kerületi gyerek tanult meg korcsolyázni a segítségével.
Kiemelkedő szakmai tudásával, lelkiismeretes munkájával, gondoskodó egyéniségével járult hozzá az országos szinten is egyedülálló korcsolyaoktatási program megvalósításához.
A kerület nagycsoportos óvodásainak oktatásával utat nyitott a résztvevőknek valamennyi jeges sport felé, de biztos tudást adott azoknak is, akik csak egyszerűen jól szeretnének korcsolyázni.
A kerületünkben élő és tanuló értelmileg sérült diákok kiemelése, tehetségük felismerése a kezdetektől fogva szívügye. 2005-ben felkérést kapott a műkorcsolya szakág vezetésére, amely az elmúlt években ontotta a hazai és a nemzetközi speciális műkorcsolya versenyeken az eredményeket és amelyeken a kerületünk versenyzői is érmes helyezéseket értek el. A mögötte álló három Speciális Olimpia 4 arany, 2 ezüst és 2 bronzéremmel hálálta meg a befektetett munkát. Kelemen Zsuzsanna tanítványai nem csak olimpiákon, nemzetközi versenyeken bizonyítottak, nyolc alkalommal, összesen 26 éremmel.
Ma már a Lobogó utcai jégpálya a speciális korcsolyázók hazai bázisa, innen indultak az USA-tól Dél-Koreáig olimpiára olyan ferencvárosi fiatal gyors- és műkorcsolyázók, akik itt tették meg első lépéseiket a jégen és akik nagy valószínűséggel az itt megszerzett tudás nélkül nem juthattak volna a világ ilyen távoli pontjaira.
Sokoldalúságával, kitartó munkájával tanítványai és családjaik számára nap mint nap bizonyítja, hogy a korcsolyázás, a sport épek és sérültek számára egyaránt elérhető, hogy mindenki számára lehet a sikerek forrása és hogy minden gyermeknek van valamihez tehetsége.”


Programok a S.O. korcsolyázóinak

Azért mert az idő (lassan ugyan) melegszik, az élet nem áll meg a műkorcsolya szakágban sem. Számos teendőnk és tervünk van az elkövetkezendő időszakban. Az éves felkészülés keretében az edzések folynak hétfőnként, jégen és a szárazon is.
Rövid nyári pihenő után indul a nyári edzőtábor. Augusztus végén edzőtáborral összekötött edzőképzést tervezünk. A táborban a Speciális Olimpia Szövetség versenyzői mellett ép korcsolyázók is edzenek, így a felkészülésük együtt történik. A Speciális Olimpia történetében egészen új sportág a szinkronkorcsolyázást elindítjuk a következő jeges szezonban. Három-három ép és sérült sportoló lesz első csapatunk tagja. Októberben induló egyesített műkorcsolya tanfolyamunkra már most lehet jelentkezni. A jelentkezési lapot a következő weboldalon találjátok: http://www.korcsolyaoktatas.com/magyar-specialis-olimpia.../ Továbbra is várjuk lelkes korcsolyázók és segítők jelentkezését!


itt nézhetsz meg egy videót a az egyesített szinkronkorcsolyázásról




















Kosár

A kosár üres.